Alkonyi felhõk
Ég az ég.
Parázsló gomoly,rőt uszálya siklik,
menny felé tör a pokoli magma,
rubin, s türkiz tajtékot vet,
háborog az alkony birodalma.
A horizonton izzó, sárga csík
kettéhasít Földet s eget,
az űr végtelen paradox vásznán,
milliárd évek erői küzdenek.
Aztán lassan, kihunyni látszik a gigászi harc,
simuló bársonyt terít az est,
fenn még kísért a lidérces fény,
idelent már csak sejtem a tűnő teret.
Holnap szél lesz.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
