Amit most olvasol, utolsó versem.
Ez lett a legszebb. Nincs benne okoskodás,
Nem keresi a szeretet szavait, megváltást,
Olyan egyszerűen van, hogy arról írni is minek.
Nem ilyennek gondoltam egykor, tán harcosabb,
Öngyötrőbb lesz; szenvedjél te is, aztán szelidült.
Ha még olvas valaki, eleve testvér, kár gyötörni.
Olykor egymásra nézünk szótlan, két tekintetes,
És méltóságunkban merünk örülni. Ember, az
Fenséges, szépen hangzik, inni se kell rá. Te is
Tudod, a mélyben beszélik, zavaró folytatással.
Ismerni kell a mértékét, tudni a befogadó türelmét,
Figyelni rá, hogy mégiscsak megszeressen.
Hiába tagadjuk, erről szól az egész, az első
Felsírástól az utolsó versig; meg némi légzés.
Vége az évnek is mindjárt, odafenn, a fények
Csúcsaira gyöngyöt gágognak vadlibák;
Rendezzük mi is sorainkat, élet, aláírás.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2019-12-15 01:02:33
Utolsó módosítás ideje: 2019-12-15 01:02:33
