Magányminták: Budapest, Bartók Béla út

Házunkon éltes kupola úszik
a Gellért-hegyről lecsorgó éjszakában.
Ódon kapu zárja kattan.
Az üres folyosón reménytelen kong
a gangos ház vasárnapi monotóniája.

A külső szemlélő elcsodálkozna,
ahogy itt az árnyak – az óriás bábszínház
néma szereplői – a vakolatot vesztett falakon
imbolyogva mesélik életük történéseit,
akárcsak a tévében látott
szappanopera rongyos hősei.

A rozsdás korlátokon kiterítve pihennek
az álmok – gondosan összehajtogatva,
eltéve szebb napokra, mint a megvalósulás
ígéretének szétlopott maradványai.

Nehéz napok telnek itt, a nagyvárosi
létformák kispolgári színpadán.
A füstös függönyök mögötti szekrényekben
akasztott ruhaként lóg a magány.

Kopott lépcsősor, sötét az udvar.
A salétromos szobák ablakain átszűrődő
neon úgy világít a hiányos macskaköveken,
mint holdfény meztelencsigák hátán.
Rácsos ajtók mögött izzadságszagú álmok.

Kilencvenes években járok.
A falon Európa-alakú egy penészfolt.
Van, akit hogy szebb képet fessen,
megihlet az isten. Engem itt felejtett
a Móriczon – egy kopott bérház folyosóján,
Budapesten.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-10-27 07:39:37
Utolsó módosítás ideje: 2019-11-28 15:25:38