PANKRÁTOROK


Napos délután: korszakok henyélnek,
karnevál néz állatian sötét szemekbe.
Őrzik a fúvócsövet a törzsek,
eltörölve azt, mi nem tétel;
a valódi ikon vegetáriánus és boxeralsót visel.
Amikorra a párnacsata briliánssá válik,
a kivénhedt űrkomp a bizalmába fogad;
késik minden beleegyezés.
Kéjes nevetések harsonája
az együgyű perc;
csengőn tárja fel barna szúnyograját az öklendezés.
Izzó cserje leng át a kupán,
s kuszán hal el bíbor ajkán a finisnek, a látcső;
a miliő recepciós pultja sajnos, konkoly.
Sírba röhögnek a kométák,
a csurgatás részese a kolosszusnak;
bambán lépnek elő a történelemből száz gerlice, s ki varázspálcákra tört.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-08-01 15:14:29
Utolsó módosítás ideje: 2019-08-01 15:14:29