Egyedül
Nem akarom, mégis vonszol az idő
maga után, lábam teszem betonra,
fűvel benőtt, ráncos arcú kövekre.
Szemem, foncsorát vesztett tükör,
átnéz élő, s holt felett, vakon mered
a távolba, hová út már nem vezet.
Nyelvem bölcsőjében holt szavak
ringatóznak, takarójuk elszívott
cigaretták keserédes íze.
Szeretetet koldulok, lázadok,
befejezek, feladok, vádolok mindent.
De hiába volt annyi születésem, és
elmúlásom, kezdem újra,
és újra...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2019-07-24 20:06:13
Utolsó módosítás ideje: 2019-07-24 20:06:13
