Galéria

Dombormű barátaim
lemezből gyűrik magukat,
árnyékolja színüket
a nemes oxidáció;
fémes lelkük fonákja
támasztja föl bronz-testüket,
maguk felé hajlanak.

Kiállításra készülve
tagolják a téridőt,
akár a könnyű részletek
egy végtelen mondatot;
életem galériája
tőlük olyan idegen,
mint a kongázó üresség.

Jót állva kerülgetnek,
amíg ténfergek közöttük,
szépek, laposak és nem
gondolnak felőlem semmit;
rebbenetlen szájuk súg,
akár a szivárgó huzat:
‘Nem voltál a barátunk’.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-07-11 19:48:40
Utolsó módosítás ideje: 2019-07-11 19:48:40