Felhők, vizek, arcok

Tükörbe nézek,
majd egy nagyon kék tóba –
mindkettőben arcom láthatom.
Köré gyűlnek a vizek
és az egek kéklő mély partján
felhőkké őszül a fájdalom.

Kavicsot dobok
a lobogó tükörbe és elnézem
a messze érő hullámot –
visszhangot vet
egy mély kútban a hangom.
Karjaimba temetem a világot.

A felszínen minden mozog.
Lenn a mélyben hűvös a tér.
Nézem a vágtató halakat –
csillogó páncélok az űrben
és a messzeségben
éles felhők tükrözik az arcodat.

Szívemben minden csendes.
Pitvaromban békés kövek
úsznak el a vörös hold alatt –
sohasem feledem majd,
hogy odalenn a mélyben
a felhők között megtaláltalak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-06-10 19:44:31
Utolsó módosítás ideje: 2019-06-10 19:44:31