Érkezésed hullámai

Jöttöd talán csak szívemet találta el:
célba remegve érő ékkő,
mennydörgő dárda
fényedbe zuhant oszlopaim
poroddá zúztak,
csarnokod vizében sorsommá válva
úsztam feléd, mint
boldog, kétéltű állat
ki megvetést, de megváltást sem e létben talál
ám álma még valóra válhat
vagy szánalmas halál része, mi jő,
tudja, hisz minduntalan ez érzés
mi benne ég, lüktet és tör elő:  
pusztíts ha kell hát, csak érezzelek
meddő áramlat tüdőmben
a lélegzet,
mi nélküled múlik el.
Áldásom vagy halálom talán,
de fagyott csontomban a dalom leszel.

Azóta tudom,
érkezésed vihar volt csak:
pusztában tomboló fényes orkán
útjában sejtjeimet tépő áramlat dúlt
íve éles volt és szép,
törékenyen egyszerű, s tiszta
lágy melódia úszott hullámaid
nyomán át a szobán, küszöbön,
aztán keresztül ajtón-ablakon, tájon
ittlétedet a lágy ölelkezés
fényben lengve itta,
és sajgó szívem azóta is
reménytelen
szerelemben
veri, zengi
vissza.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-12-20 05:47:58
Utolsó módosítás ideje: 2018-12-20 05:47:58