KIKAPHATOK



nekem másabb az emelőszerkezetem,
én úgyis megnyugszom, ha a félvizit habajka,
fokról-fokra
szabályozom az eltűnésem,
vagy elporlasztom a rangadó bibéket,
vagy undok leszek a mentőszolgálathoz, amiért kegyeskedett a puccsokat szelepeimre bízni,
rovátkolt fa és a bendőm kánaáni menyegzőn lészen,
a begyűjtött nyáj és eredendő bűnöm sószórót butítanak a ketrecben,
ha nincs hova mennem görgőkkel parolázok,
ha unalom kísért, szeretem, mi megveszekedett,
fáj, ha lobban, fáj, ha lobban, a macskakaparás,
tetszik vagy nem, a kegy fertőtlenítőszerei elbomlanak, s én egy sercenő huzatú fémtányérban folytatódok,
ó, jaj, a kisiskolás váltók már kapizsgálják, hogy nem vagyok képes kártalanítani
a zsanérokat,
s hogy megszeppenve bókol nékem a halmozott talányok vádlija,
s hogy felfüggesztett sonkáim tárlója szánalmas,
ó, jós Hold, ragadd meg ütemsorompómat, különben a nyílvessző mérgével lefröcsköl,
vagy a ványadt faecet bemeséli nekem,
hogy a borotvák élüket vesztették,
s hogy a szolmizáció kétszersültek inkarnálódott hintajában terem!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-11-26 09:42:20
Utolsó módosítás ideje: 2018-11-26 09:42:20