SÓSZÓRÓ

Tudunk élni fagolyó nélkül is,
nincs az hörpintések vágányzárához kötve,
lenyeltük a fároszt,
pókhasunk megereszkedett,
azóta kétségbeesetten kapkodunk az aranyfüstös blokádok után, -

gyámoltalan voltam ahhoz is, hogy holtodiglan szeressem a zsebben kotorászást,
dobáljanak bár kekszdarabokkal,
én szemtelen maradok
és görcsösen őrzöm a vakolatdarabot, amivel táptalajt adok a kifestőkönyveknek,
a professzionális képzésnek azt üzenem, hogy a dugasz spanyolnáthája kalandvágyó mechanizmust fertőz,
s a surranások között megtollasodni botrány,
bezzeg a begipszelt karúaknak szabad,
a pontok újraélesztésében van valami középszerű, ezt a daraboló gyilkosok
ki is használják rendesen, úgy, hogy közben lukacsos kaliberű
habcsókokat aggatnak az adatvédelemre,

esküszöm, nem vagyok normális, hogy a kelleténél tovább mételyezem a falikart, melynek dőlésszögétől függ,
hogy a révész megfelelően áramoltatja-e a böjtöket,
vagy sem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-02 19:53:18
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-02 19:53:18