örökségeim

tél volt akkor is szél fújt hó esett
Nagyapám kucsmáján fehérlett a hideg
megült bajuszán a lehelet bársonya
én voltam vagy a tél ki mosolyt csalt oda
kétszer melegedtem mondta nevetve
és kisbaltáját a sarokba tette

               örökségem lett az erdő és az élet
               éveim mint a föld egyre többet érnek
               könnyű hisz lányhitem erős vállad tartja
               tél szagú fák között sétálunk alatta
               óriás lépteid átérnek léptemen
               s én nyomodba érni próbálok szüntelen








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-12-01 20:37:25
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-19 10:08:22