Markovics Anita : Napfény és Gúzs

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2821 szerző 36489 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Sirokai Mátyás
  Lécek között
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: A nap alatt
Pálóczi Antal: Az ember úgy fáj a Földnek
Vezsenyi Ildikó: frustrato
Tóth Gabriella: pszt
Pataki Lili: Unterman
Kiss Anna Mária: Halálra válva
Vajdics Anikó: Definíció
Steszkó Juli: Ovi-bú
Petz György: Haikuk
Ötvös Németh Edit: tehetetlen nyugtalanság
FRISS FÓRUMOK

Szilágyi Erzsébet 1 órája
Natalie Danaisz 1 órája
Vezsenyi Ildikó 1 órája
Köves István 1 órája
Gyors & Gyilkos 6 órája
Bánfai Zsolt 8 órája
Petz György 13 órája
Bara Anna 13 órája
Szilasi Katalin 14 órája
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Sági Ferenc Dénes 1 napja
Nagyító 1 napja
Mikola Emese 1 napja
Lőnhárt Melinda 1 napja
Hatházi Áron 1 napja
M. Szabó Mihály 2 napja
Ötvös Németh Edit 3 napja
Pataki Lili 3 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Tiszai P Imre 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 1 órája
leállósáv 2 órája
Hetedíziglen 2 órája
Ötvös Németh Edit naplója 3 órája
Bara 10 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 11 órája
Sorrento 12 órája
Vendég 14 órája
Játék backstage 14 órája
enigma 16 órája
Baltazar 1 napja
Volt egy pillanat 1 napja
történések 1 napja
utolsó szakasz: ráfordulás 2 napja
Conquistadores 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Markovics Anita
Napfény és Gúzs

- Rimbaud triptichon -

I.

mindig is fortyogó szivárvány ölelt
ujjaim közül kipergett Afrika
Charleville-ben hagytam lábnyomom
nekem a világ mindig is
csak egy taliga volt

megjártam égszínkék hömpölygő éjeket
szavakkal vágtam szétrepedő koponyákat
rézüstöm gyöngyházhabja kiforrt
átitatódott vele sokak
szíve lába

gleccserszívem unva gyötörték majd
jött egy barna tüdőszín fák között
kinek nyakát lélegezve arcom
az örökkévalósággal ütközött
s lettem felfordult hajó

virágos némasággal babrál a hús
a szív néha felszökell belerondítani a hiányba
savanyú lélektelen verseket
Charon bűze s a Behemót
törtek rám öles ég alatt
ám legyőzve már mind az óarany-madárraj
mely indiszkrét szigetemre ráakadt

fák üvegmoraja sír ablakomon
dúlt vihar cirrusból csattan
lehetetlen profán barlangrajzok lámpafénye falamon
a levélben csontos derű - remélem megkaptad

szánhúzó csillagaim kutyáim színes vidám üstöke
efemer tekintetükben a lényeg
szebben nem taníthatok és nem mondhatom el én sem
pocsolya mind mi körülötte
csak a pillanat van mikor én hozzáérek és ő válaszol
a többi sötét hullámló lusta tenger
nem ér el mi rám tör s pengéjét mint a húst
belém döfi vakon

gúzsban fekszik ki ölelne
s kit én ölelnék az is gúzs
szememmel szeretem a szívemnek legszebb és
egyetelen szent háborút

s a csöpp papírhajó mit mások versnek neveznének
felé indítom - ő suttogja egyedül hogy örök lett -
s az öröklétbe nevét nevemmel együtt döföm
két külön csillag mit összefűz a
szenvedélyes szemérem

e lusta révű habokból jött ki felém
bújt hozzám s szeretgetett meg kutyám
vizes szőrét sosem bántam
tudtam szemem s mi benne van számára neki eleség

így megyünk mi ketten
nyomunkban vad dúlt homály van
s az árokpart embernyi lapulevelet nyit
oldalamban galaxisok csak embertérdem nem bírja
de egy másik létben is majd hozzátok futok

s felírlak a csillagoKra
fel én s füttyszóval hívom jó ebem is
s tőlünk virágzik majd sugárban a változás
s lesz keringő áradás a vad mérce
átmegyünk az űr fokán

összeborult homlokain galaxisteremtését
sokan járnák
az okker erdőben két kuvik
lapul a zsenge levéltajtékhoz
ami fontos az a most és az itt

bibéit bontó űrhajónk megfeneklett gálya a semmiben
gyökere fákat ontó termékeny bolygót teremtő képzelet
ó valahol Európában kátrányarcú pocsolyában
ring egy kis hajó amiből a tinta
izzó égre fekete révületet old
mint szerelmeink gazdag hormonrendszere
mely olyan mintha lucskos áldással ölelne de szent
s a drága pille mi a kuporgó galaxisból kilőtt
vak nyilad áttetsző testével nem téveszti el
zefíres gyapotra hull
s szétgurul: pempő lesz s borostyán szemeknek adakozó fénye
szavak szűk rugdalózója az emberiségre

s mikor már bőröm gyékény
s kutyám hatodszor született újjá
elindulok pufók angyalokba rúgni mik eozin házfalakon
és vastagon terpesztett kapuk fölött dölyfösödnek
be sose térek lábnyomom mégis otthagyom
s kacagok a világ nem-létén
mert koponyám az egyetlen szívizom


II.

Liliomok! Méregszivattyúk!
zárt ajkakról ömlő ígéretek!
csobbanásai azoknak amik sosem múlnak
általuk ők leszek - gondoltam ha már
stukkóvá pingáltak - aludj tovább jó Sixtusom -
véredényeimben az ősrobbanással
a teljesség grálját hordozom

fakóvá lenni - engem mit érdekel -
győzzenek le mint a többit aszkéta hétköznapok
pergő porok aranyszín ámulását lágy ecsettel
ajkakról vakarom le
mit nékem dölyfös szürkék
nekem hegedűsök kellenek akik fáradó istent
úgy zihálnak az égre hogy az rettenet és egész és szent és barbár és forgatag
és nyelvemen csak az a közös ámulás marad hogy:
összeérünk
s összeérnek nyelveink
egymás ajkáról beszélünk felcserélve
felcsévézett éveink

hé tuskók! itt elragadtatás van!
hé ti mit sem értők! többet s jobban nem magyarázzuk
aki ért velünk hadar lüktetve saját ájulásunk
extázisunk a földről elremegve
Istennel paroláz
s szeretjük még azt is ki nem ért
a jóság fegyvere csak néha hahotáz'
a lebilincselés a sorsunk
s mi aranybikák vagyunk és nemesfém faltörő kosok
elmék szűk sikoltó fakapus bejáratán
rézkarcok nimfák és nimbuszok

pala-férgek föld-kukacok akta-társak ez itt Bonviván
Trója Verona Nakonxipán
és keskeny kék ég ahova
csak széles lelkek férnek be
férgeitek gyűrűje éhes
langyos homályban hűlt zene -
reszkessen ki úgy érzi: neki nem kellene


III.

a Császár verandáján
még a nap is szutyokkal kel
ide egyedül a természet illő
óarany-tempóját egyedül
sirályok pörkölt szárnya ússza meg
kopog a Szentlélek szívedet függőn tartja
szétszakítani azt mesébe illőt
dicsőülsz míg lent
bús borús hordák
Agamemnón hadaival érdektelen összecsapnak

borzold át az univerzumot
mondj neki bármit de úgy hogy
céda bőre beleremegjen
égnek érő meredező szőrszálait mint diadalívet tarkódon vidd tovább
az "add tovább" a lényeg
nem a lusta lapos gát

égre kergetett átforrósított Istenek vagyunk
az van csak ami mi vagyunk
a jövő almanachjában nincsenek leölt cirrusok
két kézzel fogd a szivárványt
egyik vége bal másik a jobb marok
forgasd meg és ugord át
saját Parnasszusod

hűs sötét alkony ha rád talál
csillagszeglet szöveten mi bús gallérra esik
fény - szemekből át a szív lőporán
épp szétverődő házakból kőpor
s ha belép ki arany porban áll
megérkeztél s megérkezett
az évszázadokkal ezelőtt elhajított meleg tenyérlenyomatú kő
ragadd forró szívedhez szép szelíden

az öröklét visszajár





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-11-23 09:08:58
Utolsó módosítás ideje: 2017-11-23 13:23:06


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-07-26 13:02 lista
2019-02-11 10:51 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-08-23 00:29       ÚJ bírálandokk-VERS: Aranyi Gábor PARLÉRO ARIERI (quasi Adiemus)
2019-08-22 23:40   új fórumbejegyzés: Szilágyi Erzsébet
2019-08-22 23:33   új fórumbejegyzés: Natalie Danaisz
2019-08-22 23:32   Napló: Minimal Planet
2019-08-22 23:29   új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2019-08-22 23:25   új fórumbejegyzés: Köves István
2019-08-22 22:51   Napló: leállósáv
2019-08-22 22:42   Napló: Hetedíziglen
2019-08-22 22:42   Napló: Hetedíziglen
2019-08-22 22:41   Napló: Hetedíziglen