Kottahálón a hangjegyek,
rezegnek az esőcseppek;
és úgy dalol az őszi est
kopogva és locsogva,
mintha közben ezer szemmel
szenteltvizet zokogna.
Az örökkévalóság meglesi a mulandót.
A tudat széttekint. Érzi, amit ért. Ez nagy szó.
És csupa tapadókorong a halastó.
A rím kedvéért meg csipetnyi harangszó.
