Mese a halhatatlanságról


Laci fest. Burkoló volt, de hamar
kiábrándult a csemperagasztásból.
Túl sok a párhuzamos vonal.
Egyhangúak a minták.
Nem áll ellent az időnek.
Vályogfalról az egér is letúrja.

Laci fest. Tájképekkel kezdte:
folyópart, csónak, naplemente.
Aztán jöttek a rózsák, margaréták.
A susnyásban sikerült rávennie végül
szomszéd Rozit az aktmodellkedésre.
Hogy egyébre is, arról hallgat az utca.

Laci fest. Haját megnövesztette,
copfban hordja. Bemutatkozáskor
hunyorog. Művésztáborba
jelentkezik. Ott nincsenek párhuzamosok.
A padlásfeljáró alatt tartja a képeit.
Nem gondol a halhatatlanságára. Éli.

Laci egyre jobban fest. Bejött
neki az élet, suttogják a lányok.
A helyi tévében is mondták, hogy
egyéni az ecsetkezelése. Csak Rozi,
az a kis szőke együgyű hallgat.
Bezárkózott a belső szobába.
Kedden temetik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-08-07 00:01:39
Utolsó módosítás ideje: 2017-08-07 00:01:39