T a l á l k o z á s

itt nincs aluljáró, csak betonlapos átjáró, és magasak a lépcsők, a fiatal
lányok játszi könnyedén pattannak fel, én némi erőlködéssel mászok lefelé is,
mindig az utolsó kocsiról, s jössz, vagy már ott vár a mosolyod egy
padon, és az érintés izgalma fut át rajtam - míg azt a pár lépést
megteszem - rám vársz, vársz arra a pár percre amit ismét ellopunk az
időtől

mi jut? egy pad a iszapban fuldokló tavacska mellett, egy
rejtett zug a rom-fürdő vadvirágos maradványai között, egy lépcsőfok hol
egymás mellett ülve kóstoljuk a szerelmet, félszemmel vigyázva a
világra, őrizve azt az intimitást mit lehet csak képzelünk, de mégis
csak a miénk - ketten vagyunk - a világ valahová máshová költözött - nem
okozunk zavart

a ritka napok kincse ha bezárul az ajtó
és mint egy werk-filmben a szinopszis életre kel, két szereplős teljes
keresztmetszet, egy szerelem anatómiája lélekben és testben a gyűrött
lepedőn légkondicionálva, tánc fekve, a keringő dallamától a rock izzadó
rohanásáig, elfulladva egymás száján - csak az idő rohan - kegyetlenül





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-07-09 10:58:59
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-26 06:33:41