tetem se

a városba ahol élek  apró csoportokban lassanként
vetési varjak telepednek vegyülve a vadgalambokkal
egy mérgezett patkány teteme felett  állunk hárman
egyek vagyunk  de te csupán undort érzel  én gyászt
(is)  sűrű pocsolyás-feketét amiben benne van
a föld mely végül is termékeny és amely velem együtt
bennem már bármivé lehet   csak egy lehelet híja'    a
harmadik (ahány arca annyi neve) időnként megnyilvánul:
van    én vagyok végül eltakarítja a tet(t)emet  de
az a patkány ott van végül mindenütt  én vagyok pedig
sehol  üresen tátongunk az udvaron ketten (se)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-02-24 13:38:08
Utolsó módosítás ideje: 2017-02-24 13:38:08