Töredezett monogramok

Emlékkönyvünkké válunk.
Minden lapunk egy-egy önigazolás.
Remény, ne felejtsenek s ne felejtsük
magunkat el, hitünket, ahogyan éltünk.
Töredezett fedelén megült por, elmosódott
monogramok. Aranyozott lapszélek.
Díszes csat őrzi, mint nyájat a karám
ma is éjbe hanyatló bukó napként
hajdanvolt vágyainkat oldalakon át.
Rideg-tartás ez. Csak az emlék éltet.
Magunkra csukódunk örökre velünk.
Titkos írások, rajzok, szívek jeleivé válunk.
Végig járjuk vérerezeteiket magunkba
kapaszkodva, mint jégtorlaszok bénító
útját csodára várón a hibernáltak.

Üres maradt félkönyv, fél élettér,
mintha új beírásra váratna a sors
álomból ébredő csendes józansággal
a volt s a van mezsgyéjén.
Keressük az utat vissza magunkhoz,
újabb arcokhoz, újabb kézjegyekhez,
hol minden szépség életre kel
olvasatlanul is. S reménykedünk,
egyszer, talán belénk lapoz valaki
múltunk kripta-hideg mélyén.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-02-18 08:01:39
Utolsó módosítás ideje: 2017-03-12 15:14:19