Emmánuel

Végül kitette magát
a megmérettetésnek.
A szájhősök mind visszavonultak,
az ég madarai elnehezedtek.
Az igazak átalusszák,
szenderegnek hegyi párától.
Valaki többé nem ismeri meg,
valaki elkapta a kezét,
valaki felkapja a fejét.
A kegyelem kék láng, figyeli.
Mellkasa nyitva, lándzsahegyen
anyagtalan szív.
Nem lehetett volna soha jobbkor.
Előrehozták a fosztás idejét.
A tollfelhő pelyheiből szájára tapad egy.
Még lélegzik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-08-05 20:53:38
Utolsó módosítás ideje: 2016-08-05 20:53:38