Kharon ladikján
Látod, Istenem, mi lett belőlem,
pedig voltam én boldog is bőven,
szerettem, szerették testem, lelkem,
most hozzád fordulok hálatelten.
Nem kérni akarok, megköszönni
az életet, és zavarba jönni,
mert nem tudhatom, szép szót keresve,
az Istennek most mihez van kedve;
hogy megmutassa végtelenségét,
a végességem esendőségét,
vagy átölel, mert látja, hogy félek,
alig pislákol bennem a lélek.
Panaszkodni sem illendő már,
mert Kharon, a révész úgy is megvár,
átviszi lelkem a túlvilágba,
az életem így nem lesz hiába.
2016. július 31.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-07-31 03:22:04
Utolsó módosítás ideje: 2016-07-31 03:22:04