mostoha levél

és most szép lassan elfelejtek mindent, ami te vagy.

kezdem a céltalan sétáinkkal, a rövid kisujjad

tapintásával, a maradék emlékeimmel, ahogy követlek

fürgén szedve apró, esetlen lábaimat. bármi kerül a

lista élére, a hazugságaiddal fogom befejezni.

nem haragszom,csak emlékezni nem akarok.

olyan lesz, mint egy rossz álom után várt ébredés.

idegen szemekkel nézek majd rád, amikor elmész

mellettem az utcán. de nincs miért aggódnod. nem

neheztelek, bármit is hiszel, vagy gondolsz majd.



ahogy a mélységből kiáltó zsoltáros hangja, úgy

jusson fel a kétségbe esett üzenetem hozzád. egy

élettel vádollak, amit részben tőled kaptam.tudom,

tőled érzem a testemben ezt a soha ki nem fűthető

hideget. minden délután egy vörös lámpa világít

a telefonon, de nekem rég megtiltották, hogy a te

üzeneteidet hallgassam. sokat gondolkodtam,nem

fogom ezt elküldeni, hiszen azt akarom, hogy te

se lehess biztos már semmiben. és a véget nem

érő felejtést én hasznos fáradozásnak akarom hinni.
.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -
Feltöltés ideje: 2016-07-22 20:37:58
Utolsó módosítás ideje: 2016-07-22 20:37:58