A zarándok
Üvegtenger felé vitt az utam.
Mikor a Fény-öbölbe értem,
galamb szállt vállamra, mintha béke…
és várna rám még egy győztes futam.
Éteri lég, tisztán zengő zene
csörgedezett a festett égből.
Lelkem duzzadt a reménységtől,
és szakadozott az éj fellege.
Nyugalom áradt az emberekre.
A lelkek fénypatakban áztak,
de amott a töltésoldalon álltak
az ezer csónakban megfeneklett,
néma, fekete-gyapjas árnyak –
kiket az Isten tán elfelejtett?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-04-04 08:25:42
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-04 09:03:16
