Lassú jegyzet

Elhagyott tájon gázolok.
Mintha már jártam volna itt.
Minden oly idegen.
Ülök a napon egy padon.
Idetolakszik a múlt.
Kövek ráncos arcán maszatos vérnyom.
Látja Isten, hogy ülök a napon?
Én nem látom őt, csak gondolom.
Ülök egy padon a napon.
Arcom forró, ujjaim összezárom..
Hallgatok, nézem az eget.
A ki nem mondott szavak összesűrűsödnek.

A senki földjén járok.
Másféle szavakat harapok el.
Hiszen mindenhonnan látnak...
Mindenhol ugyanott vagyok.
Holdsarlójával beköszönt az éj, csillaglámpásait szórja a földre. Éjszaka van, lehunyom a szemem.
Jönnek a képek, nem hagynak szunnyadni.
Egyetlen részlet magában rejti a nagy egészet.
Amit én tudok, más máshogy érti.
Kerítéseket emel a fénynek.
Kikoptam ebből a városból, alig ismerek magamra.

A hallgatás omló szavait írom a falakra.
Semmi sem idegen, mert egylényegű.
Ismerem, ha nem is láttam még.
Örökös kölcsön öt ölnyi mélyben
vagy heverve félholtan a téren.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-03-16 11:22:00
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-16 11:22:00