Fekete Orsolya : meghajlás

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2844 szerző 38795 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK


 
Új maradandokkok

Veres Mária: Köz.hely
Ocsovai Ferenc: Szombati bukolika
Filip Tamás: Régi szentély
Pataki Lili: Egyenes, gerinces és szabad
Csurgay Kristóf: Lélekborogatás
Tóth Gabriella: Lehet
Serfőző Attila: A zarándok
Serfőző Attila: Ego sum vita
Karaffa Gyula: Megjöttek...
Debreczeny GYörgy: névelírások
FRISS FÓRUMOK

Karaffa Gyula 10 órája
Farkas György 18 órája
Bátai Tibor 2 napja
Cservinka Dávid 2 napja
Ocsovai Ferenc 3 napja
Zsolt Szakállas 5 napja
Szakállas Zsolt 5 napja
DOKK_FAQ 6 napja
Filip Tamás 8 napja
Serfőző Attila 8 napja
Vasi Ferenc Zoltán 8 napja
Tóth János Janus 8 napja
Francesco de Orellana 9 napja
Gyurcsi - Zalán György 14 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Filotás Karina 17 napja
Veres Mária 18 napja
Kiss-Teleki Rita 18 napja
Bájer Máté 18 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 1 órája
Bátai Tibor 2 órája
A vádlottak padján 14 órája
az univerzum szélén 14 órája
nélküled 17 órája
négysorosok 17 órája
Lola naplója 19 órája
Minimal Planet 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
DOKK estek 1 napja
Gyurcsi 2 napja
mix 2 napja
Janus naplója 3 napja
Hordalék 7 napja
Polgári perem peremtörténete 7 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Fekete Orsolya
meghajlás


1.
nyugtalan éjszaka  rezzen
bugyraimba zárkóznék, de már nem
tartanak biztonságban - érzem  szándékát a csendnek
átnyúlni sejtfalaim közül, rémülten, utánad - a legszentebb imákat most
elő kéne venni, megforgatni legalább, és úgy kiköpni, de én
valami kétségtelenül tisztát rohasztok torkomban örökös-mohón,
ájtatos, naiv igyekezettel már évszázadok óta

az Éden komposztját érleled bennem intim gyehenna roston, látlak, Atyám,
mikor magamba nézek;
egy meg nem értett rendező, kuporogsz a félhomályban
férgek és penész
gyakori ön-rohasztó szertartások maradványai,
lekarmolt függönyök,
olcsó, lebuj-szerű színház egyetlen, örökké tartó darabjának jelenet-foszlányai
peregnek -  az évszázados vakolat, por
és hamu, esszenciánk

2.
százszor újrahúzott palotád őrzöm kitartó-diszkréten, alattam
az örökkön újra-rakott gyehenna-parázs, egyszerű, ódon lábtörlő,
rojtos, üdvözlet nélküli, ám ugyanott
fordultamban, egyszer, valamit megneszeltem ;
épp illanni kész, bűnös gondolat volt még csak a teremtés,
mint ócska, oda nem illő csavart
eleresztett könnyedén a gyenge foglalat,
és pörögtem, mint spirál,
privát dimenzió tengelyébe fúrva magam
vegytiszta és végtelen szabadulás-extázis,
lélek-keringő, örökkön-örökké mégsem, és valamennyi arcod
elmosolyodott rajta, megkönnyebbülten, ahogy azt jártam, Atyám

ettem testedet, s ittam véredet,
ó,  csontig rágtalak már Téged
zúgtam rébuszaid öntudatlan, hagytam én ezt, hagytam azt is
az embert,
magamat roskadni alatta és most
lelkemre tapadva kúszik, sajog
civilizációk nőnek, s vesznek ki bennem
beléd tiprom magamat, őrjöngöm és fenyegetőzöm...hahh
oly kiszámítható vagyok

3.
színeid rajtunk kifakultak, bennünk a lélek
avas , korgó psziché, mi maradt
az öntudat,
látom teremtésed cinizmusának végtelen árnyalatát:
vétked, ó igen nagy vétked
töri minden léptem
korok
jönnek és mennek
- emberáradat - .

olyannyira pihennék már ,
oldozz fel
egy percre csak,
míg kihűl a korbács hegyén a másik vére,
míg pislan egyet a világ

leszek a holdsugaras hajnal
- ártatlanul eleven, maszatos kisgyerek,
ki behabzsolt mindent, mi belőled megmaradt,-
elbűvölten hallgatom majd
élni álmukból felkényszerült halandók besült sikolyát,

leszek a Bukott
rugós zsebkése, ama bizonyos estékre, biztonság esetére
az a  kis bizalmatlanság,
penge, éles kritika,
és kinyitna a hitvány, a kócos, a beste míg üldöztetve lenne,
kinyitna a szende, lassan tengő nyomorúság, keresztre feszítetlen Jézusok,
politikusok, homokosok és kurvák,

tudnák, hogy igazak és örökkévalóak
vagyunk mindnyájan,
mert fülükbe súgnám
az egyetlen dolgot, mit tudni akarnak valóban, és
mennybe mehetnénk akkor mindannyian,
puha macskatalpakon szökdécselnénk végig, mezítláb
a roskatag gerendákon, oly könnyedén, csak egyik láb-, másik:

meghajlás.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-03-02 16:02:33
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-02 16:02:33


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-06-21 23:39   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:39   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:38   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:38   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:38   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:38   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:38   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:38   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:37   Napló: Hetedíziglen
2024-06-21 23:08   Napló: Bátai Tibor