Fellinger Károly : Borító

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2822 szerző 36566 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Kelebi Kiss István
  Levél
Új maradandokkok

Francesco de Orellana: Értem én hogy a nyolcadik utas a halál de van érvényes menetjegye?
M. Szabó Mihály: Magány. Virág. Boldogság
Tiszai P Imre: Egy kávé
Szilasi Katalin: Paradicsomon kívül
Vajdics Anikó: SZÓ-RAKOZTATÓ
Kosztolányi Mária: a tengerész
Gyurcsi - Zalán György: gyerekjegy
Wesztl Miklós: A merénylő
Farkas György: ALVÁSGYAKORLAT (lll)
Francesco de Orellana: csakúgyjönmegy
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 6 órája
Oláh Imre 8 órája
Jónásné Göncz Zsuzsánna 11 órája
Kelebi Kiss István 11 órája
Kiss Anna Mária 11 órája
Aranyi Gábor 14 órája
Vezsenyi Ildikó 15 órája
Francesco de Orellana 22 órája
Steszkó Juli 1 napja
Petz György 1 napja
Gyurcsi - Zalán György 1 napja
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Maretics Erika 1 napja
Wesztl Miklós 1 napja
Bánfai Zsolt 2 napja
Nagyító 2 napja
Natalie Danaisz 2 napja
Rigó Tibor 2 napja
Ötvös Németh Edit 2 napja
Bara Anna 3 napja
FRISS NAPLÓK

 Sorrento 2 órája
leállósáv 4 órája
Baltazar 5 órája
Kicsi Ólomkatona 6 órája
Hetedíziglen 6 órája
nélküled 7 órája
Zúzmara 8 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 9 órája
útinapló 11 órája
Gyurcsi 13 órája
Játék backstage 1 napja
PIMP 1 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
Tapasztalatok 1 napja
Conquistadores 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Fellinger Károly
Borító

…és rátereli, mint az éhes nyájat,
               figyelmét a gizgazos ős vakútra…


Félszeg kamasz a remény, szégyenlős, mint
akit rajtakapnak, aprópénz helyett
kabátja utolsó gombját dobja a
templom perselyébe, de előtte még
kívánna is valamit, vagy amikor
kéményseprőt látunk, talán azt, hogy ez
egyszer ne vegye észre senki, még az
Istenért se, igen, emlékezete
fába vésett szív, vagy nevének kezdő-
betűi egy rég kidőlt tölgyfa kérgén.
Elhagyja magát, az Én meg fölveszi,
kalapot emel a szögnek a falban,
kinézi napjait, ahogy tyúkjait
az anyja, mindig előre tekintve,
felborítja gyors lépteit az este,
és szétfeszülnek a földben a magok,
alighanem már rohamuk van, egyen-
ruhába öltözteti őket a nap,
a szemét zavarja a meztelenség .

A lázas éjjel idomított kutyák
keltnek, mély álmából felverik a port,
nem valamiféle  útszéli korcsok,
a hátrahagyott jövő meg kullog, az
alagutak behálózzák a poklot,

az unalommal történik a legtöbb,
a semmi nélkülözni kénytelen, fel-
tűnt útitárs, elszalasztott kőfal, a
fajrontkulcsért küldött kisinas, lovat
ad alá a vak tűz, mohó falovat.
Mint az óvatos autóversenyző,
feltartóztatom, nem akarom, hogy meg-
előzzön, nekem jár, hát nekem járjon,
megígérték és papírom van róla,
számomra fenntartott múlt, talált persely,
szétszerelhető, összerakható seb,
étvágyát elragadja a béna föld,
felégeti  mezsgyéit a halál, a
fű ápolt, nem törik bele a kasza.

Hajótörött virraszt a tengerparton,
álmatlanok és gyűröttek a habok,
a bizonytalanság már a válláig ér,
szépen fejlődik, ő meg csak hallgat,
belegondolja a fejébe az észt,
a veséjének titkos viszonya van
az éggel, a szíve meg nem  kap munkát,
lemarad magáról, kifogás lehet
a tengernyi bajra, méretes fogás,
az esély lenyúlja, salakra futja,
neki a piszkos feladat a jussa,
a tengerparton lődörög vagy lófrál,
és  elsüllyed a habkönnyű homokban,
feltámad a szél is törvényszerűen,
előételnek jöjjön  hát az emlék,
hajótörött vár a tengerparton, a
valóság hajó képében kísérti,
a valóság hajónak hiszi magát,
csönd van, Isten  a fedélzetére száll.

Eldöntöttem, ő lesz az életem, csak
így élhetem túl, vele maradok, hogy
megtaláljam magamat, róla nem is
beszélve, inkább elhallgatom nevét,
fel van írva egy cetlire, zsebemben
felejtettem, üres csokipapír, el-
száll az életem, a sors meggyűrűzte,
lejárta lábait, kész kődarab, így
akarja a szabadság, nincs új a nap
alatt, szófogadó a nyár, jégsima,
a nyelve kollektív leszerződteti,
kéziratban maradt önkívülete,
pórázon tartja az esőcseppjeit,
lelke tőkesúlyát kiszárítja az
elme, kése nyelét, mint engedelmes
szolga, ártatlansága bepácolja,
nagy gondban van a hajnal, a körhinta
lófigurái összekeveredtek
a büszke díjugrató paripákkal.

A történelem süllyed, magába száll,
eleme lemerült, szabályos töltés,
oldalára fordul a lusta folyó,
agg régész a szemtelen kíváncsiság,
földomlás, ahogy a lélek kiveti
magából s magához tereli állva,
könnyelműen mérlegel a mázsa, rád
várva, végignéz rajtad, s te felméred,
amint a sóhaj, dolga végeztével.
Amott a park, a facsemete mellé
levert karó hozzáállása mozgat,
gyógynövénytermesztő angyalok kara,
megkörnyékez a Mi, beletöröl a
festett égbe, honvágyat ébreszt bennem,
a képzelőerő gravitáció,
érintetlen táj, tisztázzuk le, erdő.
A forma zaklatásként éli meg, ősz
van, a jól informált szélnek híre megy,
végül egymással leveleznek a fák.

A titok a sakkfigurákban bízik,
kerülgeti a mennyet, megrakodik,
valójában ki se mozdul otthonról,
visszabeszél az ösztönös falaknak,
kötényében szilvamagokat szoptat,
lyukas tenyerében az anyagias
világ liftje  közlekedik, a pokol
vadon nőtt árnyéka jól felitatja,
irgalmatlan a gyújtogató hajnal,
a szalmaláng egy életre megjegyzi,
pattog a labda, majd elmegy a kedve,
beleszalad a fénybe, féreg lakja,
kifújja magát, könnyít a dolgán, a
félkész képről a cethal bekapja, be-
leéli magát a lélek a testbe,
ahogy a jóság a szívbe, tüdőbe
a levegő, a szó magának marad,
a halhatatlanság foglya a semmi,
barlangját őrzi lebarnult jövendőm.

Tárd ki ablakod, üvege hiányzik,
a sötétség kihajtogatja magát,
a tányérok megint éhen maradnak,
színes asztalterítő a felejtés,
a sors nem meri visszanézni győztes
gyakorlatát, végül még elveszíti,
kihull a fogad, számba vesz a halál,
torkomban dobogsz, mint dagadó Mózes,
elvagy magaddal, önszorgalomból, az
esély terhét elszopogatod szépen,
az egyenlőség hegycsúcsán pihen az
Isten, lehet ma minden, az órája
siet, visszamorgás a ketyegés, még
kibeszéli háta mögött az időt,
a föld azonban nem számol veled, és
vadállat a szívünk, lakatlan sziget,
ahogy csak a hős katonák tudják, egy
óriási kőszobor-lábfej, izzadt
ujjai közé behúzódik a rés.

A világhálón a nagy keresgélés
közepén szembejön velem egy koros
bácsi, jobb kezében öregbot van, a
ballal leföldeli a poros baba-
kocsit, belekapaszkodik, úgy halad,
mellette régi házakat bontanak,
persze üres a vén csotrogány, egykor
a gyerekeit sétáltatta benne,
ha jól látom, nem is babakocsi már,
inkább a neki kiutalt tolószék.
A fáradt végtagok beállnak a test
szolgálatába, az idomított haj-
szálak hűséget esküdnek egy kopott
elefántcsontfésűnek, a sörhasú
felkiáltójel maga alá rondít,
kesztyűjét ingerli, zavarba hozza,
mégis kesztyűs kézzel bánik magával,
elvan a költő, elvan hát a bárddal,
a létszükségletévé lett a halál.

Vagy tízen álltak előtte a sorban,
a tenyerét vakarta, mindig a balt,
nagy erőfeszítésébe  került, be-
látom, abba, hogy ne tévesszen, majdnem
belebolondult, átszivárgott hite,
ideje volna megsajnálni szegényt,
és ellene esküdött a föld, az ég,
hulló falevél sürgeti úgy ma a
múltat, mögötte álltam, márcsak tudom.
Újra és újra kitapogatjuk a
tapasztalat benőtt ösvényeit, még
véletlenül se tudunk félre lépni,
magunkkal ráncigáljuk a krónikus
időt, legyen a tanúnk, a szél vasalt,
hosszú szoknyájába kapaszkodunk, sport-
cipőnkön a lyuk hajszálgyökereit
látni, vagy csak a szem, a túlbuzgó kis-
iparos iparkodik, mint a hithű
pók, Ádám meg száll, nem bír ellenállni.

Zötykölődik a kíváncsi utazó,
elcsavarja fejét a vonatablak,
anyajegyei kész puzzle darabok,
lélekben a testes vágóhidakra
gerjed, ismerkedik a táj, állok a
hegy lábánál, zuhan egy kő, magába
száll, lefut a szem a harisnyán, zsíros
árnyékra hasal az ég, elszalasztja
a lehetőség, a test feledhető
szállás, vadászles kilátás, zihálva
ér a hold a célba éppen, levágott
végtagjain becserkészi az éjjel.
Megérkezik Ő, a halottnak hitt, a
felejtés befutja ismerőseit,
kerítést a bab, házát a borostyán,
végzetükre váró fejfák, rögtönöz
a rög, áthallatszik, még tán túlszalad,
szokás kérdése a jelen, a kereszt
magára veszi, mindent magára vesz.

Hiú emlékezés, virágcserepet
forgat az ablakban, fejlődjön egyen-
letesen a szár, rendbe rakva, rendbe
téve a növényt, zöld virágcserepet
forgat az ablakban, magát a napot.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Agria, 2013
Kötetben: Alázat (Ekecs, 2013)
Kiadó: AB-art
Feltöltés ideje: 2016-02-15 00:12:11
Utolsó módosítás ideje: 2016-02-15 00:12:11


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-09-13 09:27 lista
2019-09-05 09:56 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-09-19 01:33   Napló: Sorrento
2019-09-18 23:42   Napló: leállósáv
2019-09-18 22:13   Napló: Baltazar
2019-09-18 21:48   Napló: Baltazar
2019-09-18 21:30   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2019-09-18 21:27   Napló: Kicsi Ólomkatona
2019-09-18 20:58   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2019-09-18 20:19   Napló: nélküled
2019-09-18 20:01   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2019-09-18 19:30   Napló: Zúzmara