Tamásbátyák

Én, mint a karikatúrám karikatúrája
hiába tagadnám, szörnyeteg
vagyok, élvezettel rágtam el a köldök-
zsinóromat, szüleim szélesszájú
kisbékák,  nem ettünk villával sosem,
vizet csak inni hordtunk a patakból,
temetéseken sokat sírunk és hangosan,  
krokodilkönnyünk tengernyi, és azt
isten nem választotta szét  nekünk.

Vásárra vesztünkre hordjuk a bőrünket,
s míg méregetik a súlyunkat  és
számolgatják a foghíjainkat,  mi látjuk
finom hölgyek szemében és
disztingvált urak szemében
ahogy a miénkben keresik és megtalálják
a veszettet,a kirgyola-bergyola
sátánfattyát, kutyafattyát,
veszettségünk nyilvánvaló jeleit.

S miközben arról vitáznak, hogy
hosszabb vagy rövidebb
lábujjainkkal  vagyunk esztétikusabbak,
széttagoltabban vagy egybeálló izmaink
tesznek műremekké,  mi megsajnálva őket
elmondjuk nekik, hogy  igen, sejtésük igaz,
mi is voltunk egyszer gyermekek, és igen,  
minket is anya szült,
de sajnos  idáig jutottunk,  mert a
Tamás Bátyák idáig jutnak, hogy
írnak róluk valami baszott
regényt vagy verset,  filmre adaptálják a sorsukat,  
kérem nyugodtan sírjanak és rendüljenek meg
egy pillanatra, aki (el) rendezte, az is így volt vele,  
ezzel bólintsanak  rá mind karikatúránk
karikatúráira, tetves vagyok, már
három napja nem mostam hajat.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-23 14:58:24
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-23 17:51:16