ferenc és a halál

ferenc olykor meghal.
Egyszerűen lefekszik
egy gondosan kiválasztott járdaszakaszra,
és kíváncsi tekintettel várja a halált.
A teste ilyenkor megnyúlik,
átível az úttesten,
feje  túloldalt koppan a járdaszegélyen.
Teste a zebra csíkjaira feszül.
(rongyos és penészes korpusz)
Lankadatlan lélegzetvétellel
koncentrál az utolsó percre.
ferenc születése óta láthatatlan.
Ki is csodálkozna,
hogy most is átlépnek rajta?
Magában azért kuncog,
hogy a hölgy, akinek cipője orra ferenc hasán landol,
nem is sejti, hogy ravatalon lépked.
Az autók fekvőrendőrt vizionálnak,
mikor átgurulnak ferencen,
a biciklisek kátyúkra panaszkodnak,
mikor áthajtanak tágra nyílt hahotázó száján.
Aztán az történik, ami minden alkalommal:
mikor kiszórakozta magát, felkel
(torkát még sokáig fojtogatja a visszatartott sírás),
majd újra elkezdi végtelenbe nyúló sétáit az utcákon,
(ebben évtizedes gyakorlata van)
s már akaratlanul az újabb járdaszegélyt lesi,
ahová fejét koppinthatja,
ahol kiterítve,
lankadatlan lélegzetvétellel bevárhatja
míg végre érte jön jó testvérünk, a testi halál.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-16 16:34:10
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-22 16:59:38