monochrome
Órák.
Nem beszélsz.
Elvetél.
Benned hogy elküldj,bennem hogy szeresselek.
Ülünk.
Cseréljünk szerepet.
Én fekszem le melléd.
Tudom tudom. a hideg parkettánál csak a kádakat szereted jobban.
Nézzük a fehér plafont, az üres életteret.
Az emlékek.-mondom közönnyel,
s átlót húzok a szíved felett a levegőbe.
-Lemoshatatlan foltokat hagyok a falaidon.-
megint próbálok valami maradandót és utánozhatatlant mondani,hogy neked egyetlen legyek.
Tudom ,hogy most már csak büszkeségből mondok szépeket.
Nem akarom azt ,hogy ha majd a lányodnak mutatod
,azt a képet a koliról amin hárman vagyunk rajta,
a lányról aki mögöttünk sétál el többet tudj mesélni mint rólam.
Most olyanok vagyunk ,mint két idegen közé szorult ölelés.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-12-31 16:07:58
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-31 16:07:58
