Óda a Vérmezőn

azóta hullik a por szobádban
míg megálmodnak és lerakódik
benned a jelenség

a levillámló zöld-neon villámok
és vízzuhatag zuhog
lecsordul a csillagos tűzégről
a fény és buborék pattan és nyikordul
holdfény-szárny, dimenzió-kapu nyílik
csendül az aszfalton
és mint asztali lámpa
lobog-lebeg
az óriás felhő-homály
az ég bátor zivatar-homlokán
és kirakatok suhannak
tova-tűnődve megmart város szívedből
kitükröződik
az örök emlék
a lehetőségek mint fénysétányok csillanak fel előtted
és hűvös az este, az ezüst-ablakok sugáríve
a fák diadalíve alatt
és ott mint istenek gesztusaival beszélgetnek
a Vérmezőn lobognak
kivülről látod csak parki kocsmatölteléknek
de fények vannak ott
zöld-sörösüveg ányékok
és sietnek cigarettáért
nem idegen lények
már ott köröz a parázs az éjben
ősi szertartás ez
észrevétlen káprázat
élet-révület-vetület
az elfelejtett időkben





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-22 20:43:07
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-22 20:43:07