Depresszió

Rohadt, kiaszott képzelgés
szövi át az elmém,
foncsorozott szemüveget hordok -
köröttem púposak és sánták,
szagos zsákos emberek.

Egy Forintért csurog a vér ,
a présből ritkán csöppen a munkás kutyáknak.
Kiáll az esőre a szegény halott -
beugrik az árokba
szappant visz és lemossa magáról
a halálszagot.

Büdös húgyban úsznak a pontyok,
etetetlenül.
Megszorította markát a mindent rendező.
Holnaptól ki lesztek abzugolva !

Ott rohadtok meg az aprópénzetekkel !
Hozz lavórt, hogy jobban visszhangozzék a hányás !
A szegények falán a penészgomba
hatalmas fogakká rajzik
és kitátja pofáját a rothadás.

A péklapátról eső morzsát lesik.

Kockássá marják arcom a pengék -
rámírják a rácsaim.
A plafon egy süllyedő baldachin.
Döglődik , pusztukodik a lélek -
mostmár csak a test másszon ki alóla !

A lélek valami vörös paca
Olyan , mint a szív, csak amorf,
képes kiadni bárki.
Odacsapom a munka frontján,
mint a szart .
Őrlődöm négyzetmétméternyi hierarchiákban.
Már-már annyira,

hogy kényszerképzeteim vannak.

HOGY EGY ÓRIÁSI PATKÁNY MÉG NAGYOBBRA NŐ
ÉS MEGMONDJA MIT TEGYEK ÉS MIT NEM .





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-10-20 20:49:33
Utolsó módosítás ideje: 2015-10-20 20:49:33