oh mama inviso hoc versu finitur!

a lábadnál feküdtem, akár az alázatos macskák, mikor elmentél,
a durva szövetet reám vetetted (azóta is hordom, jobb híján)
finom selyeminget húztál, meg felhő-mamuszt bütykös lábaidra
bele se reccsentél, csak
eloldalogtál diszkréten, akár azok az elrettentő példák, akiket
felhoztál, amikor nem értettem a tananyagot
ellibbentél, így képzelem, mert átaludtam az egészet és
az egyetlen konkrét emlékem
a jéghideg lábad
ki tudja, azóta milyen urat szolgálsz,
vicsorgó és békés
-arcok-
barázdáikba süppedten látlak viszontagságaim mögül
cinkosan félrenézni
annyi isten van még,  akiről azelőtt te nem is tudtál
az egyik biztosan betér énhozzám is egyszer
de az én talpamnál csak letúrt álmok hevernek
és az átizzadt lepedőgyűrődésekben lapítanak,
összebújva-dideregve
áldások és rossebek’






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-09-19 18:39:35
Utolsó módosítás ideje: 2015-09-19 18:39:35