láttam

láttam hogyan lesz egyre szürkébb és egyre nehezebb az ég
és kihaltabb a város
ahogy jártam az utcákat a tereket egymagamban
közben a hidak meséltek nekem a korlátjukról leugrók utolsó sóhajairól
a házak beszéltek nekem a falaik között élők láthatatlan nyomoráról
fojtogató magányáról
a padok a szerelmesek és barátok szakításairól suttogtak a fülembe
és a halkan guruló villamosok sírva mondták el a gázolások utáni
álmatlan éjszakájuk hosszú perceit
feljegyzéseket készítettem minderről
számtalan órán át írtam
a valóságot akartam bemutatni
és vártam hogy jön valaki
elolvassa
és utána  beszél az ő valóságáról
de akik eljöttek
mind azt mondták hogy bolond vagyok
a hidak a házak a padok a villamosok nem beszélnek
kinevettek
aztán hazamentek
ittak és berúgtak
utána szeretkeztek a boldogtalanságban megvénült hitvesükkel
éjjel felriadtak a mindenfelől hallható elfojthatatlan hangoktól
és zokogtak
zokogtak






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-09-19 17:21:28
Utolsó módosítás ideje: 2015-09-20 14:54:41