entrópia

A mészárszék ablakából látom
az összeütköző galaxisokat. Maró port öklendez
a vöröslő rét, romba dőlt városok lassan hűlő
hamu-kéreg alatt. Az enyészet szépsége
végzetszerűségében rejlik. Törékeny tér,
a fény emigrál e világból, sötét csillagok között
se élő, se holt, értelmetlen csend.
Groteszk temetés végtelenített szalagon.
Pucéran állok az idő nyílzáporában,
hátat fordítva a tajtékzó, hínárhajú óceánnak,
a nappalok beleolvadnak az egyre hosszabb éjszakákba.
Elkerülhetetlen sors a teremtés negatívja.
Azt mondom: szép, de nem érti senki sem,
bőröm, húsom fekete jég, körmömtől a szívemig.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-09-07 23:05:43
Utolsó módosítás ideje: 2015-10-13 23:24:19