Kortöredékek


I.
A kölyök önző volt, csak magának játszott,
Hangosan, agresszíven. Harsogva hencegett
Jogaival, s kötelességről még hírből sem hallott,
Legfeljebb annyi jutott el blokkolt tudatáig,
Amennyi másoknak volt vele szemben.
Megszólalt erre az öregember: mind ilyenek.
Elcseszett egy nemzedék ez, a szüleik sem
Különbek, elcsesztük mi is, nem mutattuk meg,
Nekik hogyan is lehet hatékonyan szél ellen…

II.
Huncutkodik az idő. Átgondoltan,
Fontolva szökell, lassú méltósággal inal
Balra el, hogy fel ne tűnjön avatatlan
Szemednek, hogy zökken, s recsegve,
Mint korhadt faág a fagytól veretvén lehull,
S az üldözött pillanat, csak huncutul
Játszik, mint egy vén lotyó, folyton
Csak jövőd sutyorogja, hiteget, hogy van
Még belőle, s elhajít pillanat alatt az útfélre.

III.
Olyanok vagyunk, mint a szelídített
Romok recsegése, mint a nemesített
Gyomnövények, akiknek nem számítanak
Az elrendezetlen, feldolgozatlan évek,
S törmelékeik közt keresnek menedéket.
Önpusztító horda lettünk, kik magukra
Döntik a házat. Járműveinkben élünk,
S onnan figyeljük a tévét, mely bemutatja
Nékünk tájházzá vált hazánkat.

IV.
Sötétlő sírok, temető. Pálinkázol, s röhögsz
Részegen e hely fái között, s magányod
Mint a dülöngő disznó röfögve lehányod.
S ha kurva jár arra, meghágod menten,
Tudván, hogy ez nem vérzik át a mai renden,
Ahol minden, s mindenki elfogadott,
Kivéve, ki már gondjaiba gombolkozott.
Sajnálod szegény józant, mert gondolkodott.

V.
Jajszavaink elomolnak, csak a csönd nő,
Mint fejünk felett a felhő. Ébredni riadna
Az álom, de kurtavasba zár e fegyőr, beste idő
S benne cseperedő emlék-csemetéink, görcsös,
Vén vadonná lesznek, félelmes rengeteggé,
S ami még nem korhadt el a kórral terhelt
Holdak alatt, az csendes esten újra élhet,
S mint az áttelelt hóvirág, kizölldelhet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-02-19 14:02:46
Utolsó módosítás ideje: 2015-02-19 14:02:46