Parton
Vakít a nap, kemények most az árnyak,
szélfútta dűnék vándorló hazája,
homokhegyek és homok-horpadások
talányos-titkos geometriája.
Vizeskék ég, sötétebb csík a tenger,
habok, hullámok szüntelen sora,
nincs-vége víz, kicsinyke itt az ember,
magányosabb még nem voltam soha.
A víz felett a halrabló sirályok
sikoltó-sértő hangja száll,
a domb ölén apró lilás virágok,
madártoll, dűnék, hangaszál.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
