Takarásban

„Meghalt. De ennek nincs hírértéke
Elgépiesedett világunkban,
Hol a részvét is a győztesé lett,
S rátaposunk az elhullottra.”
/Ribka Zoltán: Az öreg csöves/







I.
Nézem a földet.
Fegyelmezett hangyaseregek
Menetelnek valami ismeretlen
Kényszernek engedve.
Minden kapavágás nyomán
Foszlik a boly, ám rövid tétovázás
Után, újra szalad, rohangál
Látszólag fejetlenül, de másnapra
Már újjáépített járatok, alagutak
Szelik át a kerti ösvényeket.
Dacol az emberrel, széllel,
Él, rendelt feladata szerint.
Összetartó, szorgalmas munkásként,
El nem hagyva a fáradtat,
Az öreget, az elmaradót, fogja,
Óvja a közösség minden elemét.
Nem magának épít, gyűjt és tartalékol.
Egy nagyobb,- látszólag érthetetlen cél-,
Megvalósítására fordítja erejét.
Legyűrhetetlen.
Naponta lerontod, s ő naponta épít.
Nem gyárt hozzá elméleteket
És korszakos, nagy eszmerendszerek
Pókhálóiban sem vergődik védtelenül.
Meghagyja ezt nekünk,
Fejlettebb, felsőbbrendűeknek.
Bokrosítsuk bátran poklainkat,
Hulljon csak a könny, verjen zápor,
S tépjen szét minden épített rendet
Bomba vagy eltitkolt összeesküvés,
Hibátlanul tálalt média-moslékkal
Teljen a tál, s az idő naponta,
És a feledés leplei lepjenek el
Bennünket leplezetlenül, s kérdőjelezzünk
Meg minden törekvést, mely önmagunk
Feltárására, utunk eredetére,  céljára irányul.
Nem kell nekünk a múlt-alap.
Zavarba ejtő lenne, ha mégis kiderülne,
Valami titkolt tény, kényes rendellenesség.

II.
Mindenütt teret nyertek az óvatos,
Illedelmesen tudományos, tapintatos
Megfogalmazások. Sehol egy határozott
Mozdulat, érveréssel megtámogatott,
Felvállalt állásfoglalás. Még a bizonyosnak
Látszó tényeket is susogva lengi át
A félelemből kinövő, óvatos megfontolás.
Legendátlanító esszék tompítják tovább
Az agyonszapult közgondolkodás
Véletlenül épen hagyott maradékát.
Szabad a pálya.
Sorskinövésedet, mint beteg szervet
Átoperálják, szabványosra alakítják,
Kényelmessé teszik, komfortossá,  
S nemzetközi fórumokon vállalhatóvá.
Nem válsz majd így gúny tárgyává,
Mert ugyan ámuldozva ki csodálná  
A szürke legújabb ányalatát.
Nincs benne semmi rendkívüli.
Hiszen te minden rendeletet kérdés,
Kétkedés nélkül elfogadsz, meghozol, aláírsz.
Sújtson, érintsen az hátrányosan bárkit.
Lehetetlenüljön el ott, ahol él, nem számít.
Csak a gépezet működjön hibátlanul.
A százszor oldalba rúgott valóság már
Flagelláns ostorcsapásaidba beleájult.
Nem látja többé, hogy múzeummá
Rendezed be maradék lehetőségeidet,
Hogy jó pénzért körbevezethesd
A külföldi látogatókat, bemutatván  
Elherdált, elodázott, álmainkat.
Azok, majd mosolyognak rád,
S megdicsérik a szokatlanul
Ízlésesen rendezett kiállítást.
És te, a mosolygó, eminens diák,
Meghatódva veszed át a bizonyítványt,
Melynek tanúsága szerint,
A tananyagot tökéletesen elsajátítván
E hagyományteremtő közösség
Teljes jogú tagjává váltál.
Szíved, arcod, takargatva
Óvatosan megtapogatod
Egyen zakód belső zsebében
Júdáspénzzel degeszre tömött,
Krokodilbőr pénztárcád.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-08-25 10:11:19
Utolsó módosítás ideje: 2014-08-25 10:11:19