megmaradtak

apró lábnyomok a homokban.
látod, neked építem ezt a várat, apa.
ha víz nem éri, egyre erősebbek lesznek a falak.
te is kilátsz az ablakán, ha leguggolsz mellém.
nézd, ez lesz az én szobám,
és üres a mellettem lévő ágy.
más úgysem feküdne ide.
anya valamiért kerüli ezt a várat,
de én az összes falnál imádkoztam,
szólj neki, hogy már minden rendben.
költözzünk be mindhárman,
hisz még teljesen üres,
mindent úgy rendezünk be, ahogy szeretnétek.
formázok ágyat, széket, szekrényeket,
mindent oda teszünk, ahol nektek a legkényelmesebb.
bármire képes vagyok, rengeteg itt a homok.
apa. egyedül a te alakodat nem ismerem.
minden formát kipróbáltam,
de valahogy soha nem te vagy az.
önmagamat is csak a tükörből voltam képes lemásolni.
félek, túl kevés bennünk a közös,
hogy rólad is olyan lenyomatot készíthessek,
amit nem mos el a következő eső.
csak a te lábnyomod hiányzik
az ide vezető vékony kis útról.
így egyik szobába sem tudsz beköltözni.
anyával minden sarokban sírtunk már.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Hitel, Magyar Napló, KULT.er, 2014
Feltöltés ideje: 2014-07-08 07:16:26
Utolsó módosítás ideje: 2014-07-08 07:16:26