Apák napján, megkésve



Hogyha én még kislány lennék,
kék füzetet padra tennék.
Fogalmazást írnék róla,
de csakugyan róla szólna?

Arca milyen? Karakteres.
Ilyen szót gyerek nem keres...
Apu-arca volt leginkább,
Nem ismerte szívem titkát.

Az éjszaka hozta haza.
Dülöngélt, nem volt önmaga.
Anyu suttogva megszidta,
másnap szeme ki volt sírva.

Szégyelltem, hogy apám ilyen,
s Anya miatta nem pihen.
Úgy vágytam, hogy kézen fogjon.
Sétáljunk át árkon, bokron.

Kérdezgessen, és nevessen.
Engem meg nagyon szeressen.
Gyorsan múltak el az évek.
Rá gondolni most már félek.

Ma már tudom, miért tette.
Nem volt erős, nem volt gyenge.
Oka volt rá, nem is kevés.
Olyan, mit egy gyerek nem ért.

Fehér ágyon a kórházban
néztem őt, de nem őt láttam.
Feküdt csont-sovány gyötörten,
s nem búcsúzott már el tőlem.

Én, akkor fülébe súgtam:
"Szeretlek Apu, nem tudtam!
Biztos lesz egy másik világ,
s ott nem követünk el hibát!"

Most már én sem gyerek vagyok.
Géppel írok, mint a nagyok.
És hogyha ma írnék róla,
az igazán róla szólna...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-21 22:50:11
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-18 07:32:15