TÜKRÖM

Átölel madarak szimfóniája,
kertemben otthonos a mozgás,
nem bánt felejtés melankóliája –
e mederben másfajta sors ás.

Otthon: a vágyak világ-nagy álma –
utópisztikus a birodalom...
Kifosztott életek világmagánya:
báván állok a kinti oldalon.

A belül maradottak hajlékában
valaki más lakja tulajdonom,
a „ketten lesznek egy test” ideája:
mozgóképszínház az álmokon.

Reménye hajtott évekig feléd,
de elveszítettük testünket mára,
s olyanná lett, mint a kiégetteké:
nincs birtokos társa, se babája.

Te, magad vagy a szüntelen érkezés:
e világ nonkonform figurája.
Nem álltál a biztos kősziklára, és
nem értél angyali aurába.

Nincs, ki óvna magadtól karjában,
koncként szórtad szét a testedet,
lelked palackban hordtad bezárva –
trezorban, Fösvény! – a kincseket.

Ó, te mindig is a magadé voltál:
hemperegtél másokkal testileg.
Hiába zokog a nárcista zsoltár –
nem csókolhatott híven senki meg.

Sosem feloldódva valaki másban,
ittál felszíni karsztos vizeket.
Elszállt a teljesség fixa ideája –
megvetve kegyet, mentőköteleket.

Neked a világ vérszívó vadállat,
s te is felszívódni látszol – lassan –
súlyos gömbdimenziód falába:
titkaid mélyen rejtve magadban.

Mégis, Te vagy méz a sebemre:
– Tükröm voltál az életembe.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-05-05 10:47:35
Utolsó módosítás ideje: 2014-05-05 10:47:35