Depresszióim 2.
Idegenként figyel a falu szeme.
Keskeny redőnyrésekből halkan susog.
Ragacsos pletykáival keni tele
padjait, s éjjelében bagoly huhog.
Elvadult indák kúsznak az ablakon.
Mohó kezük éhesen belém akad.
Olykor, ha a csendben kinézek vakon,
arcomra egy-egy hulló csillag ragad..
Láncra vert kutya vonyítja az éjjelt.
Nyakába belenőtt a rozsdás lakat.
Száraz kenyeret tép hús helyett széjjel,
S várja, hogy szétfolyik a dögkút alatt.
Oson a szegénység, tolvajlik csendben.
Éh-ráncos kezéhez sötétség tapad.
Temető kövén sírdogál egy szellem,
itt hagyott jussából semmi sem marad.
Idegenként figyel a falu szeme.
Én, a közel- távoli, visszanézek.
Hűvös szél jajong, mint templomi zene,
s tehetetlen kering hozzá az ének...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-04-22 17:30:01
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-22 17:30:01