Vers zárójelben

Hommage á Orbán Ottó


Láttam a Teremtést: amikor a szűz Föld
méhét megnyitotta, a Nap mély-zuhanásban
kardjával éleset döfött, majd csupaszon
lovagolt rajta.
Vad, kétségbeesett kamatyolásuk
kinagyított filmjét angyalok páholyából láttuk.

Ütemes lihegés, egyre áramló ritmus-dallam,
befogtam füleim: Istenem, hadd ne halljam,
tagadtam szemeim: hadd ne lássam
fölnyársalt, kiégett rögeit, - ne legyek tanú
a pusztulásban.
Nászuk csak hullákat és törmeléket sodort,
nemzett partra vetett halva született
tetemet, színhúst, szövetet, szilánkos
csontokat, szétrohadt rongyot, bútorokat
és porból-porban-porrá zúzott
árnyak ismeretlen színében gyászolt
a sosem volt zöld, sosem volt kék,
pihés, fekete fészkében csipogott
az eredendő vég.

Aztán képhiba. Az égbolt búrája alatti
tartalék izzó is lemerült.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-01-09 01:49:28
Utolsó módosítás ideje: 2014-01-09 01:51:08