Kalapos istenek - Vetítőgépek

A szénatom hozzánk is gombafonalakkal kapcsolódik.
Nyiss ajtókat,
ha már így összementek,
mint sokan az agymosástól.
Vendégek érkeztek,
hoztak némi dzsungelöblítést
ajándékként.

S mindjárt egy padlószőnyeg rojterdeibe érkeztem az előszobából.
A parkettán felejtett teás bögréről villant be,
hogy fehér nyulat tartok.
S nem kellett bizonygatnia,
kártyázni is tud,
a minap is elvert texas hold’em –ben.
Ő marasztalt volna még vörös tündéremmel együtt.
Együtt a háztartási világegyetemben.
De csak rohanok a taposómalom felé,
míg átkelnek bennem a szőnyegek.

Az észlelés, szerencsére áhítozottak szegény reménye,
hogy lóheréiktől lesznek egyszer majd csodára képes istenek.
Valójában tudják, nem sejtik
errefelé kártyalapokból állnak az emberek…

Másképp változik már minden.
Belőlünk indul.
De valami mégsem.
Közelebb van, mint látnánk…
De mi sem vagyunk mások,
mint a felhők,
Telítődünk,
s önmagunkból
valahol mindig kiesünk...
Eső, és mentalitás…
A versek.
Siránkozunk…
Nem tudjuk miért…
Már minden szétesett?!

A tudományok gyökereit eresztenék bennünk,
hogy minden mérgezett.
Elméletek dőlnek be sorra a mondvacsinált hiába-fejlődéseknek,
fogalmak és törvények kapnak szárnyra a számokkal.
Üljünk iskolapadba és radírozzuk együtt
az álmokat a valóságokkal…

Valójában meztelenül
lombot, kérget,
kalapot és levelet viselnek az istenek.
Tiltott gyümölcs a tudás és az emberség,
hajtsátok is tovább bátran a csürhét,
melyet tankönyvekkel félre neveltek és kezeltek,
majd menj, szerezz diplomát jó pénzért.
Szopjanak ki a szakkönyvek,
majd az osztásnál pózolj kalappal,
mi trippel diplomáztunk emberségből önismereti célzattal,
s nem hazug szavakkal,
meg holmi anyagi javakkal,
s törzset fognánk össze inkább újra
társadalom helyett.
Az Entrópia sem a véletlen műve lett.

Vágy a hataloméhségre…
Tárgyak lebegése és függése miatt
semmi más nem lett érdeke senkinek.
Táplálkozzatok a múltból…
Veszettek össze,
marjátok egymást a pénzért,
a hatalomért,
a lexikális tudásért,
s nem kell észre vegyétek,
hogy egy helyre megyünk végül.
Uszítsátok tovább az embereket,
ti meg essetek egymásnak,
így elvégzitek magatok a feladatot,
s nem lesz további költség
egy világháború rendezés.

Példaértékű látkép a gombafelhőkről.
A pokol is hallucináció,
bad trip a szennyezett lelkeknek.
A többiek tisztaságuktól
a mennyben léteznek
hétköznapjaikban csak,
és senki nem kíván mást,
mint ledobni belső terheit...

De te Legyél zsarnok, ki bánja?!
Legyen tiéd minden,
legyél a bolygó kapitánya,
irts ki magad körül mindent,
uralkodj és ítélkezz más felett
Te, az ’ ember ’…
S többé nem kell észrevedd,
hogy belülről fakad minden.
A gyűlölet mit másra vetítesz.
De magadban csévéled majd végül.
Élj tovább, és örökre.
Lelkiismeret nélkül…

S engem kezeljetek
fenntartással
meg előítéletekkel,
vetítsétek rám belső világaitok düheit…
De mit nálam állítasz fel diagnózist,
tudjátok, hogy az állt belétek is
álarcokkal fedett emberségből.

Létezni ránk erőltetett bábként,
hasonlatokat fedezni fel
emberek és pillangók között
- csak élni a szürkeség minden napjait –
ne lépd át saját határaid,
mert szárnyra kapsz végül.
Szenvedj inkább burkodban.
Nem kell kinyílj,
nem kell boldog légy,
csak élj szürke bábként,
mert ha boldog lennél,
magad falait döntenéd,
megmutatnád, hogy így is lehet élni,
de csak szúrnád irigyeid szemét
s csapnának csak szét romjaidon
mint egy molylepkét.
Élj, éljetek!
Burokban!
S bábként…
Én majd repülök!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-11-08 14:41:08
Utolsó módosítás ideje: 2013-11-08 14:41:08