Visz majd magával a hazajáró lélek.
Karácsonykor tévesztett útnál tűnik
mélybe vagy magasba, piheként suhan.
Az álom határolja be félszeggé vált
semmiségünk. Tétova imbolygás a lét;
Fehér Austinként libben tova tömeges
vagy társas magányunk, az egyedüllét
ugyanolyan stigmákkal terheli testünk.
Vágyak remegnek a hajnali ónos éjben.
