Alámerülten

Mintha leplezné tisztaságát,
kit a bűn kiválasztott,
s erényeitől megszégyenül,
-vágya, hite már csak álca-
megtűrt kényszeres ár sodorja
kietlen tengereken
ismeretlen partok felé.
Ellenállni fél, kapaszkodik.
Aki csábításnak enged,
bűnössé lesz maga is,
megmérettetik általuk
-égesse nap, ringassa testét
álomszigetek kék lagúnáin-
hajótöröttként, mire lesz képes,
ha végpusztulás órája üt,
s az önvád szülte zokszó,
zúgó szélviharként
megtépázza a vitorlákat.
Ki könnyűnek találtatik,
mentséget keres hasztalan,
kiutat a hullámsírból is,
s hol földre hajlik az ég,
elvérzik Isten markában,
hiába minden áldozat,
mit átkok közt fejvesztve
kalóz módra okoz.
Mit nyerhet,  s mit veszíthet,
mellyel nevét ércbe vési
majd a hálás utókor,
s ki dönti el bűnben
mélységét az alámerülésnek.
Poklok tüze, vagy fénylőn a menny,
mit jutalmul kap, vagy elveszít
az ember, ha lelke üdvét
gyáván eladja másnak,
hogy mindent megszerezzen,
-mindegy, szeret, vagy átkoz-
ha már reménye is szertefoszlik
a döntő pillanatnak,
mit koloncként hordozott
hogy visszatérjen újra
tisztán önmagához.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-25 14:01:52
Utolsó módosítás ideje: 2013-10-14 11:07:25