Híd a lobéliák felett

Az ember bölcsen gondolt egyet,
földre álmodta az eget,
közel legyen a szívéhez,
élte kiszámolt ívéhez.
Kertjének lett féltett kincse,
kékje szinte mennybe vitte,
amit nem ért el kezével,
- angyalt fessen ecsetjével -.
Tavaszhidat ácsolt rácsból,
lelkén fakadt sok-sok ágból,
azon lépdelt könnyű lépttel,
fel ne sértse nagyobb hévvel.
Pici szirmuk ezer égbolt,
mindegyik egy lélegzésfolt.
Földre csüngő csöpp fejükkel
fényt szürcsölnek lélekcsönddel,
és míg bennük a szép lüktet,
Isten tudja, miért nem csüggedsz.

*

http://seholsincsvilag.blogspot.hu/2012/05/hid-lobeliak-felett.html






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-13 11:13:09
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-13 11:13:09