Zsuponyó Gábor : Belülről égető fagy


 
2841 szerző 39152 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Toroczkay András
  Hexametej
Új maradandokkok

Tímea Lantos: Középső szoba
Bátai Tibor: köztes állapotok
Kosztolányi Mária: az én Ferencem...
Szakállas Zsolt: Déltájt maláriáról...
Ötvös Németh Edit: Az ernyő
Bátai Tibor: lehetséges
Pataki Lili: Fényt hoz, színt visz el
Tímea Lantos: Bűneinkért
Gyurcsi - Zalán György: No. 21
Paál Marcell: Lakoma
FRISS FÓRUMOK

Tamási József 37 perce
Tóth János Janus 7 órája
Kiss-Teleki Rita 7 órája
Szakállas Zsolt 7 órája
Ötvös Németh Edit 8 órája
Tímea Lantos 9 órája
DOKK_FAQ 9 órája
Tóth Gabriella 15 órája
Bara Anna 21 órája
Nagyító 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
Kosztolányi Mária 1 napja
Ocsovai Ferenc 1 napja
Bátai Tibor 2 napja
Serfőző Attila 2 napja
Mórotz Krisztina 3 napja
Gyurcsi - Zalán György 3 napja
Vadas Tibor 3 napja
Vasi Ferenc Zoltán 3 napja
Duma György 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Bátai Tibor 6 órája
Janus naplója 7 órája
Hetedíziglen 8 órája
Ötvös Németh Edit naplója 9 órája
különc 14 órája
Baltazar 18 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 18 órája
útinapló 19 órája
az univerzum szélén 20 órája
Sin 21 órája
Conquistadores 1 napja
nélküled 2 napja
Cortázar macskái 3 napja
Dokk-verspályázat 3 napja
Gyurcsi 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Zsuponyó Gábor
Belülről égető fagy

Összegyűrődtek a napok, az események mintha fényévekre gombolyodnának egymástól. Megállt az idő! A tél -10C-os, embertelen körülményű, délutános műszakjában kezdte meg hibernációját. Mart a hideg, idén az első, leszámítva az elmúlt telet, melynek kétharmados részecskéi szintúgy boldogítottak megannyi 8 órán keresztül Szibériai luxusklímassággal.. De valami mégis más volt, lappangott Bennem valamiféle erő, kitartás, melyet nem a tömérdek mennyiségű chili elfogyasztása okozott... Hanem valami egészen más…
Mássága hiányzik, hiánya fáj, fájdalma mérhetetlen, mérhetetlensége pedig már féregként rágná át magát az időn, magával szippantva engem is… De csak a műszak vége jött közelebb a már tőle megszokott fényévlassúsággal. Majd a busz, mely próbálta magát átrágni az időn, kimelengetni sejtekig fagyott testem, mely legalább úgy be volt bugyolálva különféle ruhaneműkkel, mint a téli táj a szilánkosra fagyott hópelyhekkel. Elgördült a busz – már nem sütött a hidegtől összerezzent hideg aszfalt – lassan araszolgatott, taposta maga előtt a métereket. Bennem mégis visszafelé haladt… Két év szerelmes emlékei kísértek az egyébként – normál esetben – félórás úton. Többnek tűnt. Belsőmet melegséggel árasztották el az emlékképek. Lehunytam szemem, kicsit összekuporodtam, mintha ölelnél… Míg a busz haladt a szaggatott perforáció mentén piros-zöld jelzőlámpafények csúfították az idillikus, melegséget árasztó már-már álomképeket. Amelyet folytonos részeg tinik hiénavihogása szakított félbe, belerondítva a már szinte valóságosnak tűnő álomba.
Az utolsó két kanyar következett a végállomás előtt. Nagy örömömre ismét elhatalmasodott rajtam a szomorú valóság realisztikus hiány teli rémképe. Nyílik az ajtó. Szinte már a levegő is szilárddá fagyott. Nem gyújtok rá, így is kellőképpen vöröses árnyalattal színezte a kezem a tél. Zsebreteszem. Meglepően hideg volt, szedtem lábaim – szinte nem haladtam. Megfeszült izomrostjaim nem termeltek hőt. Ismerős érzés önt el – mint félórája a buszra várva – mintha csak helyben toporognék, védve a talpam az alulról sütő hideg elől. Erősödtek parazsas gondolataim, de épphogy bevillant a megszokások hű képével máris elfagyott a maréknyi tűz, és a fényévekre lévő parázs a cigaretta végén. Nem estem kísértésbe, összekuporodva haladtam előre veszett habzószájú időérzékkel, s a kristályos levegő vicsorításával. Megvillantotta a tél a foga fehérjét, míg az idő egy kis sötét utcába érve beteljesítette vágyálmát és bátran belém harapott. Az út két szélén deres gépjárművek sorakoztak jégvirágos szélvédővel gazdátlanul. Nem érdekelt. Gazdáik gondolataival játszottam el egy röpke pillanatra. Felnéztem. Melegnek tűnő lámpafények szűrődtek ki az ablakon, a közelgő karácsony hangulatát árasztva… Majd a fázó lábam elé néztem. Követtem az ősz aszfaltra dermedt nyomait… Vajon nekik más adatott meg!?
Majd megszakadt a gondolatmenet a villamos fémes robogásával… Míg suhant a fagyos levegő szinte árkokat vájt az oldalába… Én is hasonlóképp éreztem mellkasom tájékán. Nem jártam már messze otthonról. Dacoltam gondolataimmal, dacoltam érzéseimmel, dacoltam a téllel. Már látom a házat – üvöltött fel bennem a felismerés, nemsoká’ az ajtó elé is érkeztem, melynek örömére hűen jelzett a mozgásérzékelő az ajtó felett. Kulcsaimat bogarászva a táskámból, magam elé meredtem… Szikrázott a levegő. Álltam a kapuban az előtető alatt jégcsapfogsorát szemlélve, míg végül lenyelt a lépcsőház. Szájürege, nyelőcsöve hideg volt. Régi építésű már ez a ház – gondoltam. Szaladtam torka lépcsőin a hideg lámpafény kíséretében. Talán még az árnyékom is odadermedt a korláthoz. Majd egy utolsó nyelést követően itthon találtam magam.
A környezet sokkal barátságosabbnak bizonyult, mégis mintha az univerzumba nyitottam volna ajtót – csak áramlott ki a sötét anyag. Lámpaoltást követően mégis sütött rám az izzó fény irdatlanul vak, fekete sötétséggel. Ez nem az a fény… - szólalt meg Bennem a felismerés, miközben megszabadultam ruháimtól. Csalogatott a már-már egyébként is libabőrös gázkonvektor. Szolgáltatásainak igénybevételét követően – volt szívem lelombozni, hisz megállapítottam – ez nem az a melegség… Úgy éreztem magam, mint a filézetlen hentes termék, amit épp most vettek le a fagyasztóból. Csak álltam ott zord meztelenségemben, szőrszálaim pedig már úgy álltak, mint a fatörzsek odakinn a téli merevségben. Sebaj – gondoltam. Lombot eresztett gondolataim a fürdőszoba irányába csalogattak telihold idején. Épp itt az ideje egy forró fürdőnek. Tele is engedtem a kádat, de döbbenetemre nem éreztem a forróságot, akárcsak órákkal ezelőtt elfogyasztott tea esetében sem. Hisz ez nem is az a forróság, amelyre vágytam… Belülről fáztam. Sejtmagjaim elektronmozgású gyorsasággal dideregtek, majd egyszerű pamutöleléssel ölelt át a törölköző. Épphogy felitatta a rajtam csordogáló vízcseppeket, majd elengedett. Szomjazó rojtjai nem szerettek igazán. Így kerültem ágyba, paplanod, s paplanom alá. Fejem párnádra, s párnámra hajtva. Lehunyva szemeimet, úgy hogy nem lehetsz itt…

Te a Fény!

Aki szemeinek csillogásával, ragyogó mosolyával fényárba’ úsztatja a szobát, árasztva Magából a Napnak melegségét, forróságát. Szívet, lelket, tudatot melengetve gyengéd öleléssel, lágy Szerelemsugarát!

Miskolc, 2012. 12. 08.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-02 20:29:18
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-02 20:29:18


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-10 05:39   Új fórumbejegyzés: Tamási József
2025-07-09 23:38   Napló: Bátai Tibor
2025-07-09 23:11   Napló: Janus naplója
2025-07-09 22:59   új fórumbejegyzés: Tóth János Janus
2025-07-09 22:44   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2025-07-09 22:33   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2025-07-09 21:52   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2025-07-09 21:22   Napló: Hetedíziglen
2025-07-09 21:02   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-09 21:02   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos