Csendület

Alkonypír dereng arcomon.
Ásítva kortyolok belőle.
Tenyérbe ömlő tollait
Szikkadt reménnyel morzsolom el...

Sóbálványként dermed fölém a serdülő idő.
Madárlátta lelkem csodájára jár.
Én emberkosztümben ébredek és fekszem,
És többnek is, mint teljesen elegendőnek születtem...

Gaz óriások felettünk egyre
Véresre kaparják az eget...
Míg esthajnalt nem ásít türelmetlen
A vigaszt álmodni vágyó türelem.

Tüsszentek, s máris este lett...
Foltokban szédül az égre a csicsergő rémület.
Fölkapja fejét egy nemzedék, mert...
Sóhajtok, és újra reggel lett...

Ha válaszaimra kérdést keresnek:
Szomor-ország, Szürkeváros, biztató negyed.
Istenek háta mögött utca,
Sokadik lakás, 24. emelet.
Hol csak csendülve szül nékem kikeletet
A holnapba szendergő révület.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-22 22:45:34
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-22 22:45:34