Születésnapomra

Mióta csak eszemet tudom, éheztem,
Pedig, ha pénzem nem is, de mindig volt kenyerem.
Hasonult koldusnak még nem jutott ily kegyelem...
Vélük végül nékem is egy világ lett keresztem.
Kértem én: ki bennem lát csak gyermeket,
Az aggastyánt is lássa meg,
De, ki ha reám tekint, s nem lát, csak deres öreget,
Bennem a gyermeket ölelje meg...

Én már csecsemőként megözvegyültem.
Hitveseim, kiket nékem ígért a végtelen:
Alázat, Megbecsülés, Elfogadás és Szeretet,
Ahogy kellett, más méhében fogantak meg...
De alkut szegve, rászedvén engemet,
E világ más szegletén születtek s bújtak meg...
Hagyva mély csöndben, magamra nélkületek,
Ti virulva ringató pillangóörömek.

Aztán tegnap úgy esett...
Mikor már majdnem hittem,
Reájuk sehol nem lelek,
S féltem, végül veszendőbe megyek,
Mert hiába keresem, nem lelem,
Mit e világon talán nem is lelhetek.
Végtére rájöttem, utamon mindvégig kísértek,
Ha megéheztem, hiányukkal tápláltak, óvtak engemet...

Szilánkjaimból születtem újjá,
És azóta csak gyertyalángként fújom el,
Ha kívánom meddőn kísértő jelzőlámpák fényeit...
(S mindvégig mindenkinél magasabb vagyok.)
Miközben hiányokból, mihelyt azokat az emberek felismerik,
Szerte a mindenségben egy fényesebb világ születik.
Tanítóimnak hálát adok, miért az lehetek, aki lenni akarok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-09 10:06:19
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-09 10:06:19