Az út
a korallok napkertjeitől
a fenéken gubbasztó
lámpáshalakig. Ahogy
sorról sorra
tűnnek el a színek.
Előbb a vörös,
majd a sárga,
aztán a zöld.
Ahogy minden egyes
kibocsátott buborékkal
könnyebbedik a távolodó
világ, nehezedik a közeledő
test. Ahogy mindig marad
egy csipetnyi kék.
Ahogy meghal
a költő, s megszületik
a vers.
