Halló, itt vagy

Halló... itt vagy...
Börtön ez,
bakelitmélység
s te hallgatsz
mint egy fogoly.

Hajfonatod
kábelloknikban lóg,
szédülten belecsavarodom.
Riasztasz, ahogy megcsörrensz,
s indulsz hozzám.
Húzlak, vonlak
milliónyi idegpályán.
szavak, alagút-huzalerdők,
acélbozótok búgó zaján át
szétömlik hangod
apró garasonként
fülem perselyében.
Kagylónyi tested érzem,
hogy megremegtet,
felizzik mágikus vonalad
vad tüze s hagyom,
hogy éteri csillagokon át
zengve-bokeresztúl testem pórusait
újra s újra keresztül kasul átjárd.

Fülemhez tapaszt a csend,
szorítalak. Ujjaimból
beléd kékül vérem,
rád fonódik forrón a kezem.
Megfest orvul, magamnak,
ahogy ülsz, állsz, s fekszel
a drótokban lüktető képzelet.
Itt vagy, ahol én is,
szembejössz velem,
hangom átöleli hangod, körbejár,
vágykötelek hurkaiból bontanak ki
a rideg acélvezetékek
s húzzák bennem
a megcsillapult vészharangot.

Tenyérnyi boldogság ez,
neked és nekem.
Néhány perc a mély-sötétben.
Reszket, vibrál egy hullámhosszon
lélegzeted, s lélegzetem.
Tengerárjaként csapódunk egymásra.
Te szólsz, én hallgatok,
összekötve így ringatózunk.

Halló...itt vagy...
Hallgatsz. Én is hallgatok.
Nincs vonal. Elment.
Segíts, szívembe szakadt a húr,
s várhatom megint
a múló enyészetet,
mikor megcsörrensz s újra hívsz,
hogy fogságodból
kiszabadítsalak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-06-08 17:22:30
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-17 16:03:02