Jóságos mind

Jóságos mind, ki nem érdemli e-kort,
Melyben élve, vagy halva egy nemzedék árva;
Viselt dolgában bizony fölöttébb különleges:
Nem jutott néki eszme, mi oly nemes,
Hogy érte volna csak meghalni érdemes.

Végtelen ürességgel zsúfolásig megtelt a tér
És tükrében is, ha kell, egy egész poklot mímel.
Ármányra önfeledt, önzőségre buzgón buzdít.
A kilátástalanság bérctornyára is büszkén hajaz.
Ablakában fuldokolna csak magányában a halál...

Hát mi volnánk az áldott jók, akik megmaradtak?
Vakmerőn karcolunk, s vakon harcolunk még, fegyver, fegyver ellen,
Ha kell, oly szinteken, hol szinte minden szüntelen színtelen.
Mondják, tán belénk is sulykolják: az élet nehéz...
Ha ily ólmozott, úgy miért száll el oly könnyedén?

Vénséges órás, óriás, ki e világnak ketyegőjét felhúzta
Mára ocsmány, s akad hely, hol ember hírét sem hallotta.
Ocsmány, mert egy egész lelkét lehelte a világra
Majd előle elrejtőzött, tán hagyva sorsára... sorsára, de nem magára.
A magukra maradtak hiányából születik milliók milliárd magánya.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-23 22:21:58
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-23 22:21:58